
Dr. Szekeres Imre bejentette, hogy idén nem lesz honvéd majális, nemzetközi repülőnap, illetve csökken a katonai részvétel a különféle állami és önkormányzati ünnepségeken.
"Honvédelmi miniszterként hoztam néhány döntést tegnap. Törlünk minden olyan feladatot, amely nem feltétlenül szükséges az ország biztonsága és a szövetségesi együttműködés érdekében. 2009-ben nem kerül sor azokra a rendezvényekre, amelyek a társadalommal való kapcsolatépítést szolgálták. Csökkenteni fogjuk a katonai díszelgést, a katonai részvételt különböző állami és önkormányzati ünnepségeken. Takarékosan bánunk a nemzetközi kapcsolatokkal is. Az általam hozott intézkedés az eddigi kapcsolatokat 20 százalékkal csökkenti. Azon katonai beosztások vezénylési idejét, amelyeket magyar katonatisztek látnak el külföldön, háromról négy évre emeltem. Felfüggesztjük néhány katonai attasé hivatal működését. Áttekintjük a működési költségeket, csökkenteni kívánjuk a rezsikiadásokat. Kezdeményezni fogom a kormánynál azt is, hogy a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított ingatlanokat, valamint a nemzeti földalap szintén feleslegessé vált ingatlanjait átadhassuk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, hogy őrzésük onnan kezdve ne katonai feladat legyen. Ezek az intézkedések fogják biztosítani, hogy kevés pénzből is jó teljesítményt tudjunk nyújtani." |